Heverésztünk az eperhalmokon. Újra és újra egymásba temetkeztünk. Úgy bújtunk meg egymás ölelésében, mint a harmatos eprek rejtőznek a növény szára, dús levelei alatt. Inycsiklandozó a csókod, újra és újra elmerülök zamatában. Még szerelmünk apró, savanyú szemcséi sem zavarnak. Mint ahogyan az eper is elrejti édességével, nedvességével a kicsit nyelvszabdaló magjait...
Így kerek a világ. Az édes örömbe vegyülnek a tökéletlenségek.
De most élettel és a napsütés igéretével teliek eperszemek, a puha húsuk rálapul a nyelvedre. Szeretném kimerevíteni ezt a pillanatot, az ízeid, az illatod érezni hosszan-hosszan. Hagyni átsejlenni örömbe és eperbe vegyülő délutánt, összesűríteni az élményt. Az epertúltengés, a szerelemtúlcsorduló zamatát.
Volna egy ötletem hozzá! Hadd szárítsam esszenciájára szerelmes tavaszi délutánunk zamatát. Így néz ki az eperszerelemünk anatómiája:
"mikor elkészül az eperbőr, akkor ropogósabb, törékenyebb, főleg a széleken, ahol picit vékonyabb volt a réteg, majd felpuhul kicsit."
Ilyen volt az a délután, az a szerelem. Ropogósan törékeny, csak az édes emléke puhult meg énbennem.
Kép és recept forrása:
http://www.pralineparadicsom.hu/2012/06/eperbor-bonbonokhoz.html
