Puha, omlós húsa van a baracknak. Simogató a bőre, szinte negédes a benne csörgedező lé. Dörgölőzöm hozzád. Hamvas a pillantásod, mint egy baracké. Szeretem, ahogyan a puhaság mellett szúrsz is. A borostád vonásai a bőrömön...Ahogyan minden este az illatoddal fekszem le.
...
Már szépen a semmivé vált minden emléked lenyomata az ízlelőbimbóimon.
Rendben, akkor a barackot is szépen akkurátusan kihagyjuk a salátából, hogy véletlenül se emlékeztessen Rád. Beszerzem a legérdektelenebb gyümölcsöket, hogy azokkal simogassam korgó és szereleméhes gyomromat.
Körte? Az semleges, legfeljebb talán fanyar, mint amilyen most én vagyok.
Alma? Roppanós, kerekded, villogóan piros. Olyan vidámságot sugalló. Kihagyjuk.
Ó, a hűtőben lapuló ananász semmiképpen sem jöhet, hiszen ott a csorgó édessége, afrodiziákumi töltete.
Szőlő talán? Szüreti mulatság harsány, kicsattanó öröme? Nem, nem, hiszen imádod a könnyű rozékat.
Gyűlölöm, hogy a legegyszerűbb gyülömcsös pulttnál minden szín, illat és emlékfoszlány közelebb csavarja az érzékeimet hozzád. Leöntöm gondolataimat, zubogó elmémet egy nagy adag hideg húslevessel. Semmi méricskélés, emlékezés, mazsolázás.
Sütök egy nagy adag répatortát, és az emlékeim képébe vágom.
Kép forrása:
http://magyarno.com/szolo-szolo-mosolygo-alma-csengo-barack-magyar-gyumolcsot-magyar-asztalra/
