Állok a zebra egyik oldalán, te a másikon. Rajtam kertésznadrág, rajtad bolyhos csizma. Elképzelem, ahogyan félúton ismeretlenül összekacsintunk. Aztán megkerülve a városkát övező tavat megint ugyanannál a zebránál csapódunk egybe. Csak most éppen az ellenkező oldalról indulva zebrázzuk egymás útját.
A zebracsíkok hirtelen összemosódnak, nincs fekete és fehér, nincsenek autódudák, nincs esti szellő, nincs elmúlás. Összenézünk. Lényünk összesűrűsödik a tekintetben, se több se kevesebb, csak lelkünk gyújtópontja találkozik. Téged olyan figyelem leng körül, mintha egy alapos léleknagyítóval szemvillantás alatt át tudnál világítanál. Én pedig ibolyaillattal válaszolnék a kedves betekintésre.
És zebrakalácsot rejtenék finom szalvétába csomagolva az első mozirandevúnkon a ridikülöm mélyére, hogy a film kellős közepén megkínáljalak.
De ha itt tartanánk, akkor már igencsak izgalom zizegtetne. Belesütném a rendevú előtt minden félelmemet a nevezetes zebrakalácsba. Felszabdalnám, nyújtanám, lapítanám, majd összecsavarnám őket, nehogy elszökjenek. Így szól a konyhai félelem szabdaló csinos zebra forgatókönyve:
"Kinyújtjuk és ismét ketté vágjuk. Ismét kinyújtjuk, majd megint ketté vágjuk, egymásra helyezzük és ismét kinyújtjuk. Addig ismételjük, míg úgy látjuk, szépen látszódnak a csíkok.
Ezután hosszában 3-ba vágjuk és kicsit megsodorva a csíkokat befonjuk a kalácsot."
Szóval jól gondold meg ifjú legény, hogy mikor lépsz rá arra a bizonyos zebrára. Nehogy örökre összecsavarodj egész véletlen a pirospozsgás kertészlánnyal.
Recept forrása: http://nassolda.receptneked.hu/2014/11/19/csikos-es-zebra-kalacs/
