Jó alaposan megpörköltem a szívemet. Már többször is. Mindig újrakezdtem, visszatértem az eredeti halmazállapothoz, amikor még a másikhoz nem betonként kötődve, odasülve éltem életem, hanem óvó burkomban vártam azt a bizonyos repesztést. Tojást igazán egyszer lehet sütni, ha rosszul sikerül, nem lehet visszahozni az eredeti sületlen, nyúlós állapotot. Vagy mégis?
Kedvencem a pirítós. Ropogós barnán. Szemtelen adag vajjal kenve, s még szemtelenebb sóadaggal szórva.
Elképzelem, hogy milyen is az, mikor szívecském még a maga burkában dobog. Még nem ütötte fel senki, óvatosan, vigyázva, bekérezkedve, nem csorgatta ki senki sárgáját, fehérjét. Nem placcsantotta még bele senki abba a hatalmas tepsibe, nem keverte szét senki hevesen, hogy egy kellemesen csibesárga rántottát fogyasszon el belőle. Még félfőzésnek sem tettek ki, hogy tapasztalatok híján félig lágyan kerüljek az asztalra. Még ott lapulok a fészekben, és arra várok, hogy egy másik tojással összekoccantson az Úristen. Utána már felfedhető lesz a szívem, lényem, ha a burkomat is feltörték.
Újabb kedvencem a piritós szív, amiben fészket ágyaztam annak a bizonyos sokadjára is összesütött szívnek. Így vár reád gusztán, élettel telien. Kérlek hozz fokhagymát is a tarisznyádban, a széleit majd jól bedörzsöljük vele. Hogy majd csukott szemmel is megismerjük egymást, a messzeségből is.
Kép forrása: http://www.reclaimingprovincial.com/2012/01/22/egg-in-the-basket/
