Megsimítom a frissen sült kerek cipó érdes kérgét. Nem kezem vetette, aratta, csépelte a búzát, nem én tettem termékennyé a földet. Sőt még csak nem is puszta kezem dagasztotta. Az én tenyerem arra való, hogy a szerelem rózsáját cirógassa. De ha ölembe bújnál leendő férjuram, akkor érted menten raknám a kemencét lenge kötényemben.


Emlékszem, hosszan dagasztotta a kereken formás, több kilós kenyeret a nagyanyám, apám az ő mozdulatainak emlékével veti a búzát minden ősszel. Hogy egy évre rá friss kenyér olvadjon a szánkban a vajcsúszkán. Hogy a pillanatok és életek olvadjanak egybe a liszt szitálásánál. 


Tudtad kedves jövendőbelim, hogy eleink szokása szerint, dagasztás után cuppogtak a kenyérnek, sőt, kemencébe vetés után a sütő asszony fölemelte a szoknyáját? 

Cuppognék én neked férjuram, ha volnál, még a szoknyámat is emelgetném izibe, hogy vérbően kovászoljunk, dagasszunk, kelesszünk és süssük kenyerünket, házi eledelünket. S közben jó parázson tápláljuk testi szerelmünket. 

Ha van jóféle kovászmagod, akkor azt a következő sütésig eltárolom, s belefűzöm a jószagú kenyéremlékeket. A roppanós házi szerelmet is fűteni, izzítani, lobbantani kell. Így lettem én a kenyérsütés bolondja, szerelmünk dagasztója. 

 

Forrás: http://www.evamagazin.hu/konyha_spajz/33477_kenyertortenelem_isteni_recepttel.html

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-290.html