Csicseriborsó. Puffaszt. Biztosan direkt főzte ezt. Hogy semmiképpen se legyen ágytorna. Így hívja a szerelmeskedést. Mintha valami irtó nagy dolog lenne, amire haptákban kell állni, bőr- és szőrápolni, hasizom gyakorlatokat végezni előtte, hogy fél miliméterrel laposabb legyen a has, lemosni a napi gyűrődést, kisikálni a gondolatokat, mondatokat amelyek lohasztóak. Szóval mintha egy nagytakarítást kellene előtte végezni kívül-belül, és mivel erre nagyritkán van igazán idő, és főleg, hogy hüvelyes és babfélék garmadájával is tompítja a vágyat, így oly nagyon ritkán szeretkezünk. Imádom a csicseriborsót, félreértés ne essék. Parmezánét is rajongok.

De egy zsíros deszkával is megelégednék, ha nem lenne tortúra előtte-utánna a csábítás művészete. Én annak is örülnék, ha pirosarannyal felírná a fehéren áttetsző kenyérre, hogy mennyire kíván engem...vagy mennyire szeretne kívánni. Legalább a vágy apró villanását látnám, hallanám, érezném, tapintanám.

Holnap este én főzök Kedvesem. Hamvas hókifli lesz (a helyi cukrászdából, de ez részletkérdés). Egymás tenyeréből fogjuk enni, becsukott szemmel. Lassan, lágyan és gyengéden. Diósan. Porcukrot hintek a szemhéjadra. Aztán lecsókolom róla. Mintha a pillanat örökké tartana...

Receptek és a kép forrása:

http://hazisafrany.blog.hu/2013/03/24/csicseriborso_leves_parmezannal

http://receptvaros.hu/recept/dios-hokifli/